A N G  E L H E A R T

Angylak-lak olyan hely, ahol megáll az idő, nem rohansz Te sem....gyógyítanak,segítenek angyali sugallatok, lelked megpihen...lágyan ringató angyalszárnyakkal körül ölel a béke, a csend..........

 

FÖLDANGYAL

 

 

Lehet, hogy te magad is földangyal vagy?


angyal1.jpg

Azt az embert nevezzük földangyalnak, akinek lelke nem a Földről származik. Tesztünk segítségével most megtudhatod, hogy hova is tartozol, és magyarázatot kaphatsz a különböző viselkedésmintáidra.

Ha túlságosan vonzódsz a gyógyításhoz, a tanításhoz, a segítségnyújtáshoz, netán függőségekkel, súlyproblémákkal, párkapcsolati gondokkal küzdöttél világéletedben, akkor elképzelhető, hogy földangyal vagy. Sőt, ha sokkal érzékenyebb vagy, mint kellene, és irtózol mindenféle erőszaktól, akkor szinte biztosan az vagy.


Előző életeink komoly nyomot hagynak rajtunk

És nem csupán a fizikai családunk határozza meg nagymértékben, milyenek is vagyunk, hanem a szellemi rokonságunk is közrejátszik a külsőnk, a viselkedésünk, de még az életcélunk alakulásában is.


A földangyaloknak négy csoportját különböztetjük meg

Csillagemberek


Majdnem száz százalékosan úgy néznek ki, mint egy valódi ember – persze, vannak azért finom, de annál fontosabb különbségek, amik alapján azért tudni lehet, ki a csillagember.

A csillagembereknek félholdforma szemük van

Kicsit mintha az “n” betűhöz hasonlítana az alakja. Mint például Bette Midler szeme. A legtöbb testet öltött csillagember aprócsontú, vékonyka, alacsony. Renszerint a lehető leghétköznapibb arcvonásaik vannak, és szeretnek egyszerűen és praktikusan öltözködni. Az aurájuk szivárványszínű és csíkos, és ezek a sugarak kifelé mutatnak a testüktől.


Életcéljuk, hogy segítsenek, ha szükséges, és ahol kell

Általában nincs konkrétan meghatározott életcéljuk, viszont bármikor, bákinek készen állnak segíteni. Épp ezért általában valami teljesen hétköznapi munkájuk van, de olyan, ahol rengeteg emberrel kerülnek kapcsolatba, ahol a biztató szavuk, viselkedésük jólesik, és segít.

Nehezen tűrik az őszintétlenséget és az erőszakot

Olyan bolygókról valók, ahol ezek a fogalmak (már) ismeretlenek, épp ezért nem is nagyon tudják, mit kezdjenek az emberekkel, akik nem igazán őszinték, manipulálják a többit, erőszakosak. És miután nem tudnak úgy reagálni, mint a valódi emberek, rendszerint többé-kevésbé bolondnak is tartják őket, előfordulhat, hogy pszichiátriai kezelést kapnak.

Nem kötnek földi házasságot, nincs gyermekük

Miután bolygójukon teljesen mások a szokások a családi életet, gyermekszülést, szaporodást, szexet illetően, a legtöbb csillagember nem köt földi házasságot, nincs gyereke. Végképp nem tudnak mit kezdeni a jellegzetesen romantikus szituációkkal. És azt is nagyon jól tudják, hogy a földi típusú családi élet és kötődés csak belezavarna a fénymunkájukba, akadályozná őket. Jellemző, hogy a csillagnő nála sokkal fiatalab férfiba lesz szerelmes, de ez a hapsi rendszerint az ő csillagcsoportjából való lelki társa, nem csak simán egy fiatal férfi.  

A csillagemberek a lelkük mélyén, de csak a legmélyén, tudják, hogy ők nem a Földről valók

Néha az egész életük úgy múlik el, hogy csak a különbözőségüket érzik, azt, hogy nem idevalók, de nem tudják az okát. Egy csillagember egyszer azt mondta: - Mindig is úgy éreztem, hogy csak úgy idepottyantam, erre a bolygóra, és folyamatosan vártam, hogy jöjjön már értem valaki,és vigyen már haza.

Testet öltött természeti lények

Talán őket lehet a legkönnyebben felismerni. Külsőre névadóikra, a természeti lényekre hasonlítanak. A tündérekre, a manókra, a sellőkre, vagy a testet öltött állatokra.  Az őrangyalok mellett tündérek is vigyázzák őket. Gyakran vörös a hajuk – vagy vörösesbarna, vörösesszőke. Kelta ősökkel rendelkeznek, vagy rájuk hasonlítanak, azaz pirospozsgás az arcuk, esetleg szeplősek.


Szeretik a mókát, gyakorta élcelődnek

Mindig azt keresik, min lehet nevetni. Imádják a mulatságokat. Gyakran keverednek bajba zabolázatlan humorérzékük miatt. Előfordulhat, hogy tréfáik rosszul sülnek el, ami az időzítést illeti, vagy azért, mert  bántóak, vagy egyszerűen nem odaillők. Az egyik feladatuk végtére az, hogy felvidítsák, mosolyra késztessék az embereket.

Nem bírják a szabályokat

Képtelenek elviselni a szabályokat, és tutyimutyinak tartják azokat, akik betartják, és tisztelik azokat.

Jobban szeretik az állatok, vagy növények társaságát, mint az emberekét

Torkig vannak azzal, ahogy az emberek bánnak a természettel. Az állatokkal, és a növényvilággal egyaránt, de még saját környezetükkel is. Örömmel segítenek tehát azoknak, akik rendesen bánnak az állatokkal, tisztelik az Anyatermészetet, esetleg újrahasznosított termékeket, környezetbarát vegyszereket használnak.

Lélekváltók

Rendszerint egy magasabb tudatossággal rendelkező lélek, aki úgy döntött, hogy kihagyja a születés és felnőtté válás szokásos folyamatát. Ehelyett kapcsolatba lép egy elkeseredett emberrel, majd a két lélek egy hosszú folyamat során helyet cserél. Ilyen lehet például, ha valaki egy kórházban tér magához egy autóbaleset következtében. Teljesen felépült ugyan, de környezete mégis gyakran mondogatja neki, hogy már nem ugyanolyan, mint régen.

Testet öltött angyalok

Nekik édes arcuk van, renszerint szív formájú, gyerekes.


Életüket “függőségi viszonyok” szegélyezik

Azért jöttek a Földre, hogy adjanak, segítsenek.  Mindenkiben képesek a jót meglátni, ezért az is jellemző, hogy egy viszonyban, kizsákmányoltként, áldozatként sokkal tovább meg tudnak maradni, mint amire ember fia képes lenne.

Gyakran vannak evési és addikciós problémái

Gyakran szoknak rá valamire, legyen az alkohol, drog, vagy kaszinó. A szellemi világgal való kapcsolatuktól teljesen megfosztott angyalokra különösen jellemző ez.

Természettől fogva született gyógyítók és segítők

Ezért legtöbbször ilyen foglalkozást is választanak: ápolónők, gyógytornászok, masszőrök, szociális munkások, tanítók. Az idegenek észre sem veszik, és szívesen kiöntik nekik a szívüket, miközben azt mondják: - Nem is tudom, miért mesélek el neked ilyen személyes dolgokat. Valami van benned, amitől úgy érzem, megbízhatok benned.

Mindig nagylelkűek és adakozóak

Gondjuk azzal van, ha nekik kell elfogadniuk szeretetet, segítséget. Így aztán kívülről úgy néz ki, valami hiányzik az életükből. Nem tudnak pénzhez, szeretethez, energiához, más természetes forrásokhoz hozzájutni. Ha nincsenek tisztában az eredetükkel, nem is tudják, miért “szerencsétlen” e téren az életük.

Bölcs lelkek

Elmélyültek, egzotikusak, különcök. Külsőre olyanok, mintha valamely lovagregényből léptek volna ki. Általában hosszú, selymes tapintású a hajuk, ovális alakú az arcuk, és szomorú a tekintetük. Szeretik a bő ruhadarabokat, és bizonyos fokú misztérium lengi körül őket.

Komor, komoly, szinte depresszív az energiájuk, és néha meglehetősen szigorúak, ridegek tudnak lenni.


A földangyalok kiemelkedően intuitívak

Ugyanakkor rendszerint nehezen bíznak meg ezekben a megérzéseikben. Ez részben azért van, mert már évek óta próbálnak alkalmazkodni a földi élethez, próbálnak megfelelni az “itteni” elvárásoknak. És itt olyan különösek és furcsák a szokások, annyira mások, mint ami nekik természetes lenne, hogy aztán a csillagemberek és testet öltött angyalok egyszerűen csak nem hallgatnak már a saját érzelmeikre.

Ha most elgondolkosz, vajon te beletartozol-e e négy csoport valamelyikébe, hallgass egy kicsit a belső hangodra. Elalvás előtt kérd a magasabb belső énedet, a szellemi csoportodat:

“Kérlek, adjatok álmot, hadd tudjam meg, honnan való vagyok, hadd emlékezzem tisztán erre az álomra.”

Ezt akár le is írhatod egy darabka papírra, és tedd éjszakára a párnád alá. Ha a tudatalattid már felkészült érzelmileg, élénk álmot látsz majd, és az segít jobban megérteni önmagad. A csillagemberek és a testet öltött angyalok kezében rengeteg ajándék van a földiek számára, szeretet, fény, tanulnivaló.


TESZT

  1. Hajlamos vagyok a hízásra, illetve most is súlyproblémáim vannak.
  2. Korábbi vagy jelenlegi szerelmem szenvedélybetegségben szenved (pl. alkoholista)
  3. Ritkán szegem meg a szabályokat
  4. Nehezen mondok nemet
  5. Melíroztatom, festtetem, vagy szőkíttetem a hajam
  6. Inkább négyszemközt szeretek segíteni, mint csoportosan
  7. Az igazat megvallva az állatokat vagy a növényeket jobban kedvelem az embereknél
  8. Kelta vér csörgedezik az ereimben, vagy kelta típusú a külsőm (vöröses árnyalatú a hajam, szeplős vagyok és pirospozsgás az arcom)
  9. Folyton csínytevéseken töröm a fejem
  10. Eléggé bajkeverő természetem van, és állandóan pajkosság csillog a tekintetemben
  11. Makacsul független vagyok: nem szeretem a szabályokat és tekintélytisztelőnek sem mondhatom magam
  12. Ami a pénzügyeimet illeti, hol ünnepi lakomára telik, hol meg a betevő falatra sem
  13. Nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, és a táras összejöveteleken általában háttérbe húzódom
  14. Mindig is hittem a földönkívüliek és az ufók létezésében, vagy legalábbis érdekel a téma
  15. Megrögzötten figyelmes vagyok az emberekkel, akár értékelik ezt akár nem
  16. Reikit vagy másfajta energia- vagy kézrátételes gyógymódot űzök
  17. Az életfeladatom fontosabb annál, hogy családot alapítsak
  18. Nagyon - nagyon szeretnék most hazamenni, mert tudom, hogy a Föld nem az otthonom
  19. Volt már részem sorsfordító élményben, pl. ért komolyabb baleset, vagy halálközeli élmény
  20. Régebben annyira elkeseredett voltam, hogy meg akartam halni és komolyan fontolgattam (vagy meg is kíséreltem) az öngyilkosságot
  21. Megváltoztattam a keresztnevem, vagy komolyan gondolkodom rajta, hogy megtegyem
  22. A barátaim és családtagjaim gyakran mondogatják, hogy más lettem, nem vagyok már ugyanaz, mint rég
  23. Egyszerre több téren is gyökeresen megváltoztattam (vagy változatatom) az életemet (pl.: költözés, munkahely változtatás, válás)
  24. Mélységes szellemi tudással rendelkezem, amelyet nem könyvekből, vagy tanároktól szereztem
  25. Bár tudom, hogy más vagyok, mint a többiek, mégis élvezem a társaságukat és egészen jól boldogulok a legtöbb emberrel
  26. Tudom, hogy vannak még kiaknázatlan mágikus képességeim
  27. Határozottan emlékszem arra, hogy éltem az artúri vagy atlantiszi időkben, de legalábbis nagyon érdekelnek ezek a korszakok
  28. Hiszem, hogy a boszorkányüldözések vagy az inkvizíció idején máglyán elégettek, vagy máshogy végeztek ki
  29. Alaposan tanulmányoztam a Tarot kártyavetést vagy az asztrológiát
  30. Nagyon vonz a földmágia, a természeti spiritualitás, például a samanizmus, vagy a holdtöltével kapcsolatos szertartások

 

A TESZT ÉRTÉKELÉSE


Ha az első 6 állításból legalább 4 igaz Rád, akkor valószínűleg Testet öltött Angyal vagy.

Megnézem a Testet öltött Angyalok jellemzőit!

Ha a 7-től a 12-es állításig legalább 4 igaz Rád, akkor valószínűleg Testet öltött Elementál vagy.

Megnézem a Testet öltött Elementálok jellemzőit!

Ha a 13-tól a 18-as állításig legalább 4 igaz Rád, akkor valószínűleg Csillagember vagy.

Megnézem a Csillagemberek jellemzőit!

Ha a 19-től a 24-es állításig legalább 4 igaz Rád, akkor valószínűleg a Lélekváltók csoportjába tartozol..

Megnézem a Lélekváltók jellemzőit!

Ha a 25-től a 30-as állításig legalább 4 igaz Rád, akkor vélhetően Bölcs Lélek vagy.

Megnézem a Bölcs Lélek jellemzőit!

Természetesen lehetsz vegyes típus is, ha több állítás is igaz Rád különböző intervallumokból.

Például: Lélekváltó és Bölcs Lélek egyszerre.

Ha egyik állítás sem illik Rád, és egyik kategóriát sem érzed hozzád közelállónak, akkor feltehetően Vándorlélek vagy.

 

Asztali nézet